Az 2012-ben alakult zenekar a blues és a hard rock ötvözetére épít, gitár riffek és szájharmonika futamok váltakoznak dalaikban.
A zenekar eddig két nagylemezt és egy kislemezt jelentetett meg, legutóbb 2022-ben.
Alapvetően Budapesten koncerteznek, de az elmúlt tizenkét évben az ország számos pontján megfordultak. Legjelentősebbnek a két egymást követő, 2018-as és 2019-es paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztiválon történő játékukat tartják.
Zsámbékon velük tart több barátjuk, Torma Béla (Milestone) billentyűn, Volpert Balázs (The 320's) gitáron. Szintén gitáron csatlakozik a tavalyi, nagy sikerű Bikás Blues Fesztiválon és a zenekar 10 éves jubileumi koncertjén is velük játszó – a fesztivál egyik szervezője – Benkő Zsolt.
Az idén 30 éves Blues Bell együttes zenei világát alapvetően a nagyvárosi elektromos blues hangzása határozza meg, de az évek
folyamán a blues kereteit kitágítva funkys, rock'n roll-os, jazzes színek is alakították azt. Az együttes kimondott erőssége az igényes, de táncolható, igazi bulihangulatot varázsoló széleskörű, de karakteres zenei felhozatal, melyet magas hőfokú improvizált szólók tesznek teljessé.
A Blues Bell rendszeresen kap meghívást az ország különböző fesztiváljaira, klubrendezvényeire, emellett az elmúlt három évtized
során több sikeres külföldi turnét is lebonyolított. 2010-ben "Bluesban úszol" címmel megjelent első CD-jük, melynek fogadtatása a közönség és a szakma részéről is igen kedvező volt.
A zenekar tagjai:
HRABOVSZKY TAMÁS - ének, szájharmonika
TÖRÖK PÉTER- gitár
WILHELM GÁBOR - basszusgitár
SZABÓ CSABA - dob
BLUESMEGÁLLÓ
A tagok közül többen zsámbéki kötődésűek, vagy a környéken élnek, így a több, mint 10 éves zenekar a kezdetektől állandó közreműködője a fesztiválnak. Repertoárjuk évről-évre bővül, új hangzásokkal is kísérleteznek, például fúvósok bevonásával. Durucz Endre gitáros pedig, aki Alex Hambetiuval annak idején a zenekar egyik alapítója és névadója volt - szintén gyakran feltűnik a srácokkal színpadon.
A zenekar állandó tagjai: Elekes Mihály –ének, Iván Attila –basszusgitár, Kökényes Tamás –ritmusgitár, Simon Balázs dob, Alex Hambetiu szóló gitár. Vendégként gyakran fellép velük Belső Máté-zongora, trombita.
Baráti társaság a Duna, vagyis az Ister mindkét oldaláról. A zenekar jelenlegi felállása viszonylag új, de az egyes tagok ismeretsége vagy zenei együttműködése évtizedekre is visszanyúlik. Repertoárjukban A-Z-ig jóformán minden megtalálható, ami blues, rock, vagy déli rock. Chicago blues standardek, Rolling Stones, Black Crowes, Bob Dylan, ZZ Top és sok más.
A zenekar tagjai:
ÁRON ANDREA - billentyűs hangszerek
ÁRON ARNOLD Docco - szájharmonika, gitár
SZALKAI ZOLTÁN - dobok
HARMATH ÁRON Haribó - basszusgitár, ének
MADOCSAI SZILÁRD Szili - gitár, ének
A veresegyházi vándorzenészek az amerikai hokum blues irányzat első magyarországi képviselői. A vaudeville színházak világát idéző egyfelvonásos blues komédiájuk önfeledt szórakozást kínál a humor, a zene és a tánc kedvelőinek. Varázslatos egyedi készítésű hangszereik és a blues zenei sokszínűsége teszi igazi unikummá műsorukat.